Hello mindenki, ujra itt vagyok. :)
Ma volt egy óránk. Ez gondolom nem kelt senkiben sem nagy megdöbbenést. Még az sem nagy cucc, hogy most volt az 1. "tanulós" óra ebből a tantárgyból, ami mellesleg egy új tantárgy, új tanárral. Ez volt az alap, hogy nagyjából ismerjétek a szitut.
Aztán adott még egy bolondos osztály, hogy ki ne hagyjak semmilyen részletet. Annak ellenére, hogy ennek az órának afféle bevezető és ismertető órának kellett volna lennie, az osztály döntő többsége nagyon nem vágta a dolgokat. Oké, nem nagy cucc, nem fogunk természetesen belehalni a nagy értetlenségbe, de azért jó lett volna valamilyen fonalat elkapni. Hogy mi volt az oka? Nem tudom, de vannak tippjeim.
Kedves tanár(úr vagy nő, nem számít) szerintem most fogta másodszor a kezébe az adott könyvet, de lehet hogy túlzok. Mondta is mosolyogva: Most tanítom ezt a tantárgyat első éven. (hihi, gondoltam, nagyon vicces) Ennek biztos meg van az oka. Tanárhiány, vagy valami hasonló, de ezt már inkább nem taglalom. Nem is az én dolgom. Ez ellen nem tudunk semmit csinálni mi diákok, de legalább a kedves tanár előre utánanézhetett volna a dolgoknak, és ami még jobb lett volna, hogy egy magyar osztályban ne szlovákul tanítson le 45 percet. Persze nem okoz gondot lefordítani, kicsit utánanézni a dolgoknak(remélem) senkinek sem. Ez van, ezt kell szeretni, avagy "megszoksz vagy megszöksz". A diktálás sem volt az erőssége sajnos! Se nem lassított, amikor tizedszerre szóltunk, hogy: "Legyen szíves lassabban!", se nem szólt ránk szigorúan, hogy: "Ha nem dumálnátok, tudnátok követni!" vagy semmi hasonló megjegyzést nem ejtett el. A lehető legrosszabb tanárverzió számomra az ilyen, aki teljesen immunis és kimarad mindenből, csak letanít háromnegyed órát.
Hát igazából ennyi a story, amivel ott az órán senki nem foglalkozott, gondolván, lesz egy laza óránk. Nem baj, MÉG.:) De kitudja mit hoz a jövő... Minden jót mindenkinek:)
Utolsó kommentek