Jött ide most ez+az, nedves-száraz. jó étvágyat.
November 10-én lesz a gólyabál! Nagy parti lesz, biztosan ott leszek. Gólyáknak természetesen "kötelezö" avatás utáni kikapcsolódás.:)) Tessék majd ismerkedni, barátkozni ;) Majd lesz felmérés, hogy mekkora az érdeklodés, mert 10 ember miatt nem lesz megrendezve, de remélem lesz elég nagy létszám.
Állítólag ki lett próbálva a sulirádió rendszere, úgy néz ki hogy muködöképes, bár ahogy tudom, még nem probálták ki élesben -tehát szünetben- a rendszert. Várjatok bizalommal. Legkésobb novemberben startol(unk).
A suliújság nyomtatott formában való elkészítésenek ötlete felmerült, bár nem tudni (én legalábbis nem tudom), hogy mekkora lenne a szerkesztoi tábor. Mert ha kicsi, akkor szerintem ne is számítson senki, hogy megjelenik. Ha a diákok ezügyben nem moccannak, akkor a tanárok logikus, hogy nem fognak tekerni ezzel kapcsolatban. Van más dolguk is tutira.
Aztán van mostanában ez a prezentációs meg kisvideó-készítös dolog. Nagyon jó móka. Órán is lehetne nyugodtan kamerázni, meg kattingatni, de nem sokan csinálják a dolgot. Egészen komoly videókat lehetn készíteni. Csak jó dolgokat kell felvenni, meg aztán el kell tudni vagdosni a dolgokat. A prezentáció még egyszerubb. Fogod a PowerPoint tudásodat, és nekilátsz. Ha sok a fotó, max 2 óra alatt össze lehet hozni egy ütos kis bemutatót az osztályodról. Nálunk tervbe van véve a dolog. Képek készulnek, talán kicsit több is a kelleténél...:D Ha esetleg elkészülne valami, biztos felrakom ide, annak ellenére, hogy én is rajta vagyok a fotókon(már nem izgat a dolog:P). Sok szerencsét mindenkinek, a legjobbak jutalmat kapnak :) de még titok a dolog
még mindig sajnos úgy érzem, hogy punnyad a suli. hát ne punnyadjon. inkább pattanjon! :D na ne nekem, ne is értem, inkább mindenki magáért. meg a suliért mint olyan. ne csak tanulni járjunk be. ezzel kapcsolatban bárminemu ötletet a diáktanács szívesen, tárt karokkal meg szárnyakkal fogad, nyugodtan lehet jelentkezni bármire, bármivel:)))
Modern tánczene szerelmeseinek!! Ma este tessék vagy Veszprémbe menni, vagy a Radio1-et hallgatni. Tudniillik ma van az V.Disco*s Hit Night. Nagyon jó lehet, sajna nem lehetek ott... egye fene, majd a legközelebbin :D
ui.:helyesírási hibák miatt elnézést kérek, meg az ékezetek sem jottek szerintem úgy mint máskor. bocsi evrbody
Utolsó kommentek