Hogy mi az? Remélem nem baj ha konkrétumokat nem árulok el, hiszen senkit sem szeretnék rossz fényben feltüntetni, számomra csak a közlés a lényeg. Rá kell jönni mindenkinek, hogy a problémákkal szembesülni kell, az emberekkel pedig beszélni, másképp a dolgok csak elharapódzanak majd, és nem lesz vége, csak "ha eljön a nyugdíj".
Sokan sokféléek vagyunk, így van ez ha egy ilyen nagy közösségrol van szó mint egy középiskola. Nem szép dolog szerintem kategorizálni a diákokat, egyes osztályokat aszerint, hogy ki milyen teljesítményt mutat az átvett tananyagból. Sem faji, sem származási, sem nemzetiségi kérdéseket nem lehet feszegetni szerény véleményem szerint ha egy diák, illetve egy osztály nem készül egy órára, vagy több órára. Attól még nem hülye. :S Csodálkozhatunk, viszont a csúcsa a dolognak az, hogy olyan kérdésekre, amelyeket nem vitatunk meg, nem is adhatunk értékelhetö választ sem. Ki lehet nyugodtan javítani, ha tévedek valamiben. Mitöl érzi valaki magát úgy, hogy a nemzete szerves része? Természetesen ebben az esetben is érvényes, hogy ahány ember annyi nézopont. Konkrétabban, attól vagyok magyar hogy minden apró részletét ismerem a népem történetének? Azt mondom, igen. IS!!! Vannak akiknek nem "profiljuk" a múlt ismerete. Attól már nem magyar, szlovák, német, ukrán vagy más nemzetiségu??? Nem hinném. Esetleg attól, hogy a meccsen teli torokból nyomom a ria-ria-hungáriát? Semmi esetre sem! Én a szívemben érzem magam magyarnak. Bocsánat, hogy nem azt és úgy csinálom, amit mások (1 konkrét személy ebben az esetben) mondanak. Attól mert 4-est kap valaki egy ADOTT tantárgyból, attól már nem tartozik a nemzet egységéhez? Már ha van olyan...
Aki érti, gondolja át! Aki nem, ismerje meg! Ne hagyjuk, hogy mások elvegyék tölünk azt, amit soha nem lehet! Az csak a Miénk! Bízz magadban!
Ha már csak egy pillanatig gondolkozol e sorokon, úgy érzem tettem valamit a probléma megoldása érdekében...
Utolsó kommentek