Ugye ma megtörtént a kampány fo-fo része, mostantól gondolkodhat mindenki (aki még nem döntött ezügyben) hogy kire fog majd szavazni ha eljön a választások ideje. Tényleg nem akarok senkit befolyásolni (természetesen) ezzel a posttal, de azért néhány dolgot úgy érzem leírok véleményképpen. Ahogy azt már egyik hsz-emben is leírtam, remélem nem az szerint fogtok dönteni, a választottat illetoen, hogy milyen sütiket készített az adott osztály, meg hogy finom volt-e a tea, és még sok más amit a kampányon belül kitaláltak az osztályok ilyen extrákként.
Számomra például fontos szempont, hogy a megválasztott elnök magabiztos, részben vezéregyéniség legyen, hiszen mégis csak ö lesz a "kisdiri" a suliban.:) Persze a magabiztosság és az önteltség közt vannak határok ,szóval nem ám túlzásba viszik azt a jelöltek ;). Szerintem fontos még az is, hogy az adott osztály ma milyen müsort adott elo, hiszen ez jelképezte az összetartást és a csapatszellemet is, amit még természetesen a való életben is jól kell tudni használni. Ezek úgy vettem észre, hogy többé-kevésbé észrevehetoek voltak az osztályok musoraiban és jelöltjeiben. Látható volt az is, hogy csak egyének dolgoztak, vagy esetleg tényleg egy egész csapat.
Ugyanakkor valamit hiányoltam a kampányból. Mégpedig, hogy, kihagyták ezt a blogot a programokból. Egy részt örültem volna egy kis hírnévnek :)), másrészt elkél a segítség itt. Hiszen a lap hátterét nem tudom alakítani, mert sok minden van amihez én nem értek. Jól jönne pár programozó, designer meg hasonló. Esetleg írók is jöhetnének, akik kibontakozni szeretnének, illetve csak meg mutatni magukat a sulinak. Szeretettel várom a segítoket:))
Alulra lehet írni, mindenféle-fajta véleményt a mai kampányról, jelentkezni segítönek meg szeméylesen (már aki ismeri személyemet), vagy az oagvmblog@gmail.com e-mail címen lehet.
Beszéljük meg, dumáljuk át! :) Szabad az út.
Utolsó kommentek